Vas Benő Gábor - 2005

1998 óta informatikus mérnökként az iskolai számítógépes hálózat rendszergazdája.

Munkáját nagy önállósággal és szakértelemmel látja el. Sokat tett a hálózat fejlesztéséért és korszerűsítéséért. Neki köszönhető, hogy mára kiépült egy közel 250 számítógépes hálózat, amely eredményeként minden diák illetve tanár számára adott lett a lehetőség a teljes körű Internet hozzáféréshez. Irányításával épült ki a kapcsolat az iskola telephelyei között.

Csendes, szinte észrevétlenül dolgozó munkatárs, aki minden szakmai problémát megold. Szakértelmére az oktatásban is számítunk, ezért óraadóként is foglalkoztatjuk.
Munkahelyéért nagy felelősséget érző, azért sokat tenni akaró, az új iránt fogékony kolléga, aki magas szintű szakmai munkájával kivívta a nevelőtestület és a tanulóifjúság elismerését.

Ezt a kimagasló fejlesztő munkát ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.

 

2005. június 23.

Kisa Józsefné - 2006

1998 óta iskolánk dolgozója. Pénztárosként a napi pénzforgalmat és az eseti kifizetéseket bonyolítja. Munkaügyesként intézi a dolgozók felvételét, a szabadság és a betegállomány nyilvántartását, előkészíti a nyugdíjba vonulók iratát. Közreműködik az adóbevallás elkészítésében. Kapcsolatot tart a MÁK megfelelő ügyintézőjével.

Csendes, szerény, de munkájában eredményes. Segítőkész, időt és fáradtságot nem kímélve mindent megtesz a dolgozók és diákok érdekében.
Nagy szakértelemmel, önállósággal és precizitással végzi munkáját. Az ellenőrzések során munkáját elismerő jegyzőkönyvek születnek. Lelkiismeretesen utánanéz a problémáknak, és mindent igyekszik elintézni.

Ügyintézések során mindig szolgálatkész, kedves és türelmes. Ezért kollégái és a diákok szeretik és tisztelik.

Ezt az önzetlen szolgálatot ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.

2006. június 29.

Hartyányi Sándorné - 2006

1996-ban – amikor gyermeke megkezdte középiskolai tanulmányait – került kapcsolatba iskolánkkal. Így már tíz éve iskolánk aktív támogatója.

1999-ben segítette a pedagógus szakszervezeti alapszervezetünk megalakulását. Mint megyei szakszervezeti titkár ötleteivel, javaslataival támogatja szakszervezetünk munkáját. Magas szintű felkészültsége, tájékozottsága és önzetlen segítőkészsége hozzájárult iskolánk fejlődéséhez. Az elmúlt évtizedben sokat tett azért, hogy pályázataink kedvező elbírálásban részesüljenek. Rendszeresen felhívta figyelmünket az új pályázatokra, az elkészített pályázatok átnézésével segítette, hogy formai hibák ne forduljanak elő. Ennek köszönhetően ma egy korszerűen felszerelt iskolában dolgozhatunk.

Megjelenésével rendszeresen megtisztelte rendezvényeinket. Közvetlen és kedves személyiségével, szociális érzékenységével, a dolgozók érdekeit előtérbe helyező magatartásával hozzájárult, hogy jól funkcionál alapszervezetünk. Nagyszerű kapcsolatteremtő képessége kivívta mindannyiunk elismerését.

Sokirányú tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy iskolánk környezete egyre jobban megismerje és az itt folyó munkát elismerje. Ezzel nagyban hozzájárult iskolánk hírnevének növeléséhez.

Az egy évtizedes támogató tevékenységét ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.    

2006. június 29.

Szekeres Jenőné - 2006

1989 óta iskolánk dolgozója. 1996-ban szakács szakmunkás vizsgát tett, és azóta szakácsként dolgozik. Nagy szakértelemmel, lelkesedéssel, fáradtságot nem ismerve látja el feladatát.

Mindig jó kedélyű, közvetlen kapcsolatot alakít ki a dolgozókkal és a diákokkal. Igyekszik mindenben a kedvükbe járni.
Nagy szerepet vállal abban, hogy a rendezvényeink sikeresek legyenek, munkájának köszönhetően vendégeink mindig nagy megelégedéssel távoznak.  Nagy önállósággal látja el feladatát, jó munkahelyi légkört teremtve.

Fogékony az újítások iránt. Az élelmezésvezetővel és a főszakáccsal keresik az újabb és újabb recepteket, változatosabbá és egészségesebbé téve ezzel étkezésünket.

Igyekszik minél ízletesebbet kihozni a rendelkezésre álló nyersanyagokból. Számára nagyon fontos, hogy vendégei mindig elégedettek és jólakottak legyenek.

Kiegyensúlyozott és mindenkor kedves magatartásával kivívta a dolgozók és diákok szeretetét, nagyrabecsülését.

Az iskolánk érdekében 17 éve kifejtett önzetlen szolgálatát ismerjük el „Az oktató-nevelő munka támogatásáért díj” adományozásával.

2006 június 29.

Fodor Ferencné - 2007

1972-ben érettségizett, majd 1981-ben technikusminősítő vizsgát tett. 2002. január 3-tól iskolánk dolgozója.

Csendes, szinte észrevétlenül dolgozó munkatárs, aki nagy szorgalommal és igényességgel végzi mindennapi munkáját. Sokat tesz azért, hogy minél otthonosabb és tisztább környezetben tanulhasson a diák, dolgozhasson a pedagógus. Mások problémáit maximálisan megértő az iskola sikeres működéséért felelősséget érző, az iskoláért időt és fáradtságot nem kímélő, önzetlenül tenni akaró munkatárs.

Szolgálatkészségével, mindenkor kedves magatartásával kivívta a dolgozók és diákok megbecsülését.

Ezt az önzetlen szolgálatot ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.

2007. június 28.

Pap Zoltánné - 2007

Öt éve a szülői munkaközösségünk elnöke. Összetartja a szülők közösségért, jó kapcsolatot tart az iskolavezetéssel, aktívan részt vesz az iskolai élet eseményein, segíti azok sikeres szervezését. Javaslataival, véleménynyilvánításaival nagyban segíti az iskolavezetés munkáját.

A diákok nevelése-oktatása érdekében jól együttműködik az osztályfőnöki munkaközösség vezetőjével. Figyelemmel kíséri az iskola munkáját, segíti a szülők és pedagógusok közötti kapcsolattartást.

Vezetésével a szülői munkaközösség munkatervében foglaltak évről évre megvalósulnak, jól szervezi és irányítja a szülői közösség tevékenységét. Nagy felelősségtudattal képviseli a szülők közösségét.

Ezt az önzetlen szolgálatot ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.

2007. április 28.

Hegyes Erika - 2007

1985-ben érettségizett, 1989-ben titkárnőképzőt, majd 1994-ben számítógép-kezelő tanfolyamot végzett. 1998. február 16-tól mint iskolatitkár dolgozik a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában.

Csendes, szerény, de munkájában célratörő és eredményes. Megbízhatóan segíti az iskolavezetőség munkáját, a tanügy-igazgatási feladatok, az iskolai adminisztráció és a munkaügyi feladatok ellátásában.

Aktívan részt vesz az iskolai rendezvények előkészítésében és lebonyolításában. Precízen elkészíti a kinevezési okmányokat és az átsorolásokat, naprakész állapotban tartja a személyi nyilvántartásokat.

Jó munkatársi kapcsolatot tart a pedagógusokkal, a zavartalan munkavégzésükhöz igyekszik minden tőle telhetőt megtenni.

Jó a kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel is. A hozzá fordulókkal szemben mindig segítőkész és udvarias. Tevékenysége nagyban segíti a sikeres beiskolázási munkát.

Kiegyensúlyozott és mindenkor kedves magatartásával kivívta a dolgozók és diákok szeretetét, tiszteletét.

Az iskoláért végzett közel egy évtizedes kimagasló munkáját ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.

2007. június 28

Laslo Horia - 2008

1973-ban érettségizett, 1982-ben varrógép karbantartó, majd 1995-ben kazánfűtő szakképesítést szerzett.

1992. május 6-tól dolgozik iskolánknál, mint hivatalsegéd – fűtő és házfelügyelő. Mindegyik munkakörét nagy önállósággal és precizitással látja el. A Kossuth utcai iskolaegységünket jó gazda módjára felügyeli éjjel-nappal, munka- és ünnepnapokon egyaránt. Rendben tartja az iskolaudvart, elvégzi a nyitás és a zárás teendőit. Fűtési idényben a tanítás kezdetére mindig biztosítja az előírásoknak megfelelő hőmérsékletet. Rendben tartja a kazánházat és a környékét. A kisebb javításokat önállóan elvégzi, nagyobb meghibásodás esetén intézkedik a szakszerű javításról. Hivatalos iskolai rendezvények alkalmából ügyeletet tart és készségesen segédkezik a feltételek megteremtésében. Sokat fáradozik azon, hogy minél szebb, otthonosabb környezetben dolgozhassunk.

Ezt a szolgálatot ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.

2008. június 26.

Kis István - 2008

1994 július 1-től iskolánk dolgozója. Karbantartóként kiválóan ellátja a lakatos szaktudást igénylő feladatokat és traktorvezetői végzettségét jól hasznosítja a parkgondozás során. Nagy önállósággal látja el a fűnyírási és a hóeltakarítási feladatokat.

Csendes, szerény, de munkájában célratörő, eredményes. Mindenkor nagy szorgalommal végzi munkáját.

Időt és fáradságot nem kímélve mindent megtesz azért, hogy a vállalt feladatot maximálisan teljesítse.

Mindenkor példamutató pontosságú a munkakezdése és nagy hatékonysággal használja ki a munkaidőt.

Ezt az önzetlen szolgálatot ismerjük el az Oktató-nevelő munka támogatásáért díj adományozásával.


2008. június 26.