Mészáros Zsombor - 2021

IMGL4768Kiemelkedő tanulmányi eredményével és sportteljesítményével követendő példa osztálytársai és iskolatársai számára. Az általános iskola első osztálya óta kézilabdázik a Soltvadkerti Kézisuli és Utánpótlás Sportegyesület keretein belül.

Csapatával megyei bajnok volt a 2019/2020-as tanévben, és diákolimpiai szerepléseivel is szép eredményeket ért el. A 2018/2019-es tanévben a TEKÓ csapatával a 4. helyezést érték el a diákolimpián. A középiskolai tanulmányai alatt három tanévben kitűnő volt.

Matematika és történelem versenyeken is megmérette magát. Tizenegyedik osztályban német nyelvből, ebben a tanévben pedig angol nyelvből tett sikeres középfokú nyelvvizsgát. Diáktársai, barátai bármikor számíthattak rá akár iskolai feladat megoldásáról, akár az élet más területén történő segítségnyújtásról van szó.