Juhász Tamás - 2004

Kitüntetettünk tornász, magas szintű eredményeit hosszan lehet sorolni. A 2000-2001-es tanévben a magyar ifjúsági válogatott kerettagja, a diákolimpia országos bajnoka. 2001-ben a Tulit Péter Nemzetközi Emlékverseny legeredménye-sebb magyar tornásza.
2003-ban a magyar felnőtt szerbajnokságon talajon és ugrásban 6. helyezett, a diákolimpián országos 3. helyezett talajon és országos bajnok gumiasztalon és akrobatikában, s ugyanebben a sportágban a magyar bajnokságban is aranyérmes. 2004-ben a diákolimpián országos 3. talajon,  a magyar felnőtt szerbajnokságon talajon és ugrásban 6. helyezett.
E listával 2003-ban kiérdemelte a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíját (mint az év legeredményesebb megyei sportolója) és a Magyar Köztársaság Jó Tanulója, Jó Sportolója címet, utóbbit már másodszor, hisz ezt a címet általános iskolás korában, 1997-ben is megkapta.
Ilyen szintű sikerekhez természetesen sok edzés, gyakorlás szükséges, amely rengeteg időt vesz el, kitüntetettünk azonban sohasem húzta ki magát a tanulmányi kötelezettségei alól, sőt ezen a téren is maximálisan teljesít: a középiskolát szinte végig kitűnő eredménnyel végezte, s minden tanévben több tantárgyi dicséret és nevelőtestületi dicséret szerepel a bizonyítványában.

2004. május 1.