forgolili19Tanulmányai kezdetétől az iskolai diákbizottság tagja volt. Tizenegyedikes korában társai megválasztották az iskolai diákönkormányzat elnökévé. Ezzel párhuzamosan ő volt a városi diákönkormányzat elnöke is.

Aktívan részt vett az iskolai programok, mint például a gólyabál, az iskolai sportnap és a diáknap megszervezésében és lebonyolításában.

Az idei évben a diáknapi pályázat megírásában is nagy részt vállalt.

Minden évben számos általános iskolai nyílt napon segített az iskola népszerűsítésében.

Határozott személyiségével és jó szervezőkészségével méltán vívta ki diáktársai és a tantestület elismerését.

liskaandor19Andor négy éven át az iskolai focicsapat meghatározó tagja volt.
Számos hazai és külföldi versenyen szerepelt a csapattal kiváló eredménnyel.

A Rákóczi Kupán az iskolai csapat tagjaként 2017-ben aranyérmet, 2016-ban és 2018-ban ezüstérmet szerzett. A Sepsiszentgyörgyön rendezett Berde Kupán három évben aranyérmes, az idei tanévben ezüstérmes lett. A Diákolimpia Megyei Döntőjében 2016-ban a csapattal első helyen végzett.

Ezen rendezvények mellett számos megyei és városi kupán vett részt, ahonnan dobogós helyezésekkel tért vissza.

Sportsikerei mellett ő is élt az iskolánk nyújtotta lehetőséggel, és megszerezte a Cisco Hálózati Akadémia nemzetközileg elfogadott oklevelét, és az ECDL bizonyítványt.

Az elért eredményei, versenyszelleme példaértékű tanulótársai számára.

kocsimate19Máté középiskolás évei alatt oszlopos tagja volt a mindenkori stúdiós csapatnak.

Négy éven át aktívan segítette az iskolai rendezvények színvonalas lebonyolítását. Munkáját önzetlenül, kiemelkedő szakmai felkészültséggel – nem kevés áldozathozatallal végezte. Önfeláldozó munkájának köszönhetjük a szalagavatók, ballagások, Rákóczi Kupák és egyéb iskolai rendezvények színvonalas háttérmunkáit. Nagy szerepet vállalt a megújult Rákóczi TV úrjaszervezésében, a műsorok gyártásában és az élő közvetítések munkálataiban is. Szakmai tudását, tapasztalatát önzetlenül adta tovább fiatalabb társainak ezzel is építve a jövő Rákóczi TV-jét!

Az iskolai informatikai tanórák keretében megszerezte a Cisco Hálózati Akadémia nemzetközileg elfogadott oklevelét és ECDL bizonyítványt szerzett. Kötelességtudata, önzetlensége példaként állhat diáktársai előtt.

varghaalexandra18Vargha Alexandra színes egyénisége és a sport iránti elkötelezettsége már 9. osztálytól megmutatkozott.

Folyamatosan résztvevője volt matematika-, történelem- kémia- és hittanversenyeknek. 4 éve tagja az iskolai lányfocicsapatnak, sok sikeres kupán vett részt, amelyek közül kiemelkedik a Diákolimpia megyei fordulóján való szereplés. Diáktársai mindig is bizalommal fordulhattak felé, mert szerény, halk szavú természetével kivívta tiszteletüket.

Sportteljesítménye és jó tanulmányi munkája miatt példaként állítható iskolánk diáksága elé.

piriczkibeatrix18Piriczki Beatrix iskolai tanulmányai alatt mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, három éven keresztül volt kitűnő bizonyítványa.

Több tantárgyból szerzett tantárgyi dicséretet. Helyesírási, magyar nyelvi, történelem és matematikaversenyeken is szerepelt. Az idei tanévben történelem tantárgyból indult az OKTV-n. Angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Az osztályközösség megbízható tagja, tanárai és osztálytársai mindig számíthattak rá.

Kiemelkedő tanulmányi eredményét, céltudatosságát, kitartó szorgalmát jutalmazzuk a Vincit Virtus díjjal.

meszarosdorottya18Mészáros Dorottya kitűnő tanuló, sok tantárgyi dicséret jellemezte kiegyensúlyozott és megbízható teljesítményét. Szerteágazó érdeklődési köre miatt minden tudományterület versenyein megmérette magát. Indult helyesírási, nyelvészeti, történelem- és matematikaversenyeken.

Legsikeresebben a Savaria Történelemversenyen szerepelt, ahol megyei 9. helyezést ért el. Tanulmányi munkája mellett a közösségért is szívesen tevékenykedett. Lelkes segítője és résztvevője volt a Rákóczi Kupáknak, iskolai ünnepségeknek.

Az évek során nyújtott kitűnő tanulmányi eredményéért, megbízhatóságáért, fáradhatatlan szorgalmáért, kötelességtudatáért megérdemelten nyerte el a Vincit Virtus díjat.

kiralyeniko18Király Enikő megbízható, egyenletes teljesítményét jeles tanulmányi eredménye és sok tantárgyi dicsérete is bizonyítja. Számos tanulmányi versenyen indult, mind a humán, mind a reál tudományterület érdekeli. 2014-ben a Savaria Történelemverseny megyei fordulóján 7. helyezést ért el, 2015-ben a Cultura Nostra Történelmi versenyen a második fordulóban második helyen végzett csapatával.

Az idei tanévben a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen a megyei 4. helyezést szerezte meg.

Elkötelezett, kitartó munkájával, szorgalmával és tisztelettudó magatartásával kivívta társai, tanárai elismerését.

suvegescsaba18Süveges Csaba az iskolai tornász csapat tagjaként 2015 óta képviseli iskolánkat a diákolimpiákon kiváló eredménnyel.

2015-ben a torna diákolimpia országos döntőjében a csapattal „A” , haladó kategóriában a második helyezést érte el.

2016-ban és 2017-ben ismét remekeltek és az országos döntőbe jutva „B” kategóriában megszerezték az országos bajnoki címet.

Csaba nem csak a tornában ért el kimagasló eredményeket. 2016 óta rendszeresen részt vesz a Kettlebell sportágban rendezett országos és nemzetközi versenyeken.

2016-ban nemzetközi és kétszeres magyar bajnok lett.

2017-ben szintén nemzetközi és magyar bajnok.

2018-ban pedig 1. helyen kvalifikálta magát a május 10-13. között Magyarországon megrendezendő Európa Bajnokságra, ahol haladó kategóriában indul.

A sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért adományozzuk számára a Vincit virtus díjat.

laszlodenes18László Dénes a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményével, a sportolás iránti elkötelezettségével, a négy éven át folyamatos jó tanulmányi munkájával kivívta tanárai, társai elismerését.

Az iskolai tornász csapat tagjaként 2015 óta képviseli iskolánkat a diákolimpiákon kiváló eredménnyel.

2015-ben a torna diákolimpia országos döntőjébe jutott a csapat, ahol „A” haladó kategóriában a második helyezést érték el.

2016-ban és 2017-ben a csapattal ismét remekelt és az országos döntőben, ahol „B” kategóriában megszerezte az országos bajnoki címet.

A torna sportágban elért eredményeivel kitartásával, szorgalmával példaként állítható a fiatalabb generáció elé.