tothgergo18Tóth Gergő tehetségéhez kedves, szerény személyiség párosul.

Különösen kimagasló teljesítményt nyújtott az informatika és a szakmai tárgyak terén. Országos informatika ágazati szakmai verseny döntőjébe jutott, ahol pontszerző helyen végzett. Ezen tulajdonságok mellett művészeti tevékenységével is kiemelkedett társai közül.

Jeles tanulmányi eredménye, szorgalma, alapos felkészültsége példaként állítható társai elé.

dobrenteitamas18Döbrentei Tamás rendszeresen vállal feladatot az ünnepélyek, iskolai rendezvények szervezésében.

Az osztály és az iskola közösségi életének kreatív, lelkes tagja és szervezője. Kiemelkedő tanulmányi eredményei mellett aktívan részt vett az iskola kosárlabda csapatának életében, és a diákönkormányzat munkájában.

Magatartása és szorgalma négy éven keresztül példamutató volt társai számára.

mihalovicserika17Tanulmányi munkáját a négy év folyamán lelkiismeretesen és eredményesen végezte. Szerepelt az ÁSZÉV közgazdasági csapatversenyen , illetve a Pénzsztár Országos Középiskolai Pénzügyi- Gazdasági versenyen, 2016-ban EBCL vizsgát tett.

Az osztályt és az iskolát segítő közösségi munkában mindig élen járt.

Kimagasló eredményeit a lovassportban érte el. Tagja a Kiskunhalasi Lovas Tömegsport Egyesületnek.

Rendszeresen és jól szerepel különféle lovas versenyeken egyéni indulóként és csapatban is.

2013-ban Mezőhegyesen egyéniben 2. az Aranypatkó Csapatversenyen 3. lett.

2014-ben a megyei döntőben 5., az országos minősítő versenyen 4. helyezést ért el.

2015-ben a megyei döntőben 4. a regionális döntőben4. az országos minősítő versenyen 1. helyezett lett.

2016-ban több alkalommal is szerepelt országos minősítő versenyeken, legjobb eredménye a 2. helyezés volt.

A négy év során nyújtott kiváló tanulmányi eredményéért, a közösséget segítő munkájáért és kimagasló sporteredményeiért jutalmazzuk a Vincit Virtus díjjal.

nemethgina17Négy éven keresztül kitűnő tanulmányi eredményt nyújtott. Több tantárgyból szerzett tantárgyi dcséretet.

Közgazdasági és matematikaversenyeken is szerepelt. Tagja volt a Kalandozások a kétszintű bankrendszerben című versenyen induló csapatnak, ahol megyei első, illetve országos 12. helyezést értek el. A szellemi diákolimpia országos fordulójában 8. helyezést ért el csapattársaival.

Kiemelkedő tanulmányi eredményét, céltudatosságát, kitartó szorgalmát jutalmazzuk a Vincit Virtus díjjal.

kecskeslaura17Négy éven keresztül kitűnő bizonyítványa volt, mindvégig nevelőtestületi dicsérettel zárta a tanévet.

Tanulmányi versenyeken is részt vett: 9.-ben az Orosz kultúra aranykora című irodalmi versenyen, 12.-ben a Zrínyi Ilona megyei matematikaversenyen továbbjutott a 2. fordulóba. Számos közgazdasági versenyen is eredményes volt: a Pénzsztár Országos Középiskolai Pénzügyi- Gazdasági, illetve a Kalandozások a kétszintű bankrendszerben című csapatversenyen a megyei 1. és az országos 12. helyezést szerezték meg.

Kimagasló tehetségét bizonyítja, hogy angol nyelvből komplex középfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

A négy év során nyújtott kitűnő tanulmányi eredményét, megbízhatóságát, fáradhatatlan szorgalmát, kötelességtudatát jutalmazzuk a Vincit Virtus díjjal.

hegedusgergo17Gergő kilencedikes kora óta szerves része volt a mindenkori stúdiós csapatnak. Kiemelkedő munkát végzett mind iskolai, mind városi rendezvények hangosításában, lebonyolításában.

Önfeláldozó munkájának köszönhetjük a szalagavatók, ballagások, Rákóczi Kupák, iskolai versenyek színvonalas háttérmunkáit, számos a rendezvényeket megörökítő felvételt.

Kimagasló része volt a Rákóczi TV műsorainak felvételében és utómunkálataiban, az iskolarádió működtetésében.

Az idei tanévben segítségével készült el az új iskolafilm és vált lehetővé a Rákóczi kupa folyamatos élő közvetítése.

Mindezen feladatok mellett ő volt négy éven keresztül osztályának ODB, illetve IDB titkára, segítve szakharc, diáknapok, teadélutánok megszervezését is.

Kötelességtudata, önzetlensége példaként állhat diáktársai előtt.

papppatrik17Patrik a tanulásra és a sportra is végig igyekezett hasonló odaadással időt szentelni. Mindezek mellett volt ideje angol nyelvből felkészülni a sikeres középfokú vizsgára is, ennek köszönhetően a tizenegyedik évfolyamon a tantárgyból előrehozott érettségit tett, jeles eredménnyel.

Az iskola kézilabda csapatának tagja. A 2014-ben Kecskeméten rendezett Diákolimpián és a Patrocínium Kupán is a dobogó 3. fokára állhattak fel. A Bibó Kupán mindig dobogó közelében végeztek, a tavalyi évben itt is sikerült a bronzérmet elnyerni. Az utóbbi években a Petőfi Kupán háromszor voltak harmadikok, a Wattay kupán pedig az első bronz megszerzése után két ezüst érem következett.

Hobbi szinten a futball sem áll messze tőle, kipróbálta magát Strandkézilabda tornán is, ahol 2016-ban ezüstérmes lett csapatával.

Jó tanulmányi eredménye, sportszeretete tanulótársai előtt követendő példa lehet.

frittmannpatrik17Patrik a beiratkozást követően rögtön erősen indított, kitűnő eredménye mellett a Megyei fizika versenyen 3. helyezett, míg a Zrínyi matematika versenyen egyéniben bronzérmes, csapatban ezüstérmes lett.

Már ekkor is a futball volt a nagy szerelem számára, így a kimagasló eredmények mellett ideje legjavát már a sportnak szentelte. A 2014-15-ös tanévben a Krampusz Kupán és a Rákóczi Kupán is a legjobb kapusnak választották és bekerült a Szilády Kupa All Star csapatába. A következő évben a Vári Kupa legjobb kapusa lett és a Rákóczi Kupán a „Legjobb halasi játékos” díjat vihette el. A végzős éve is hasonló eredményeket hozott, a Berde Kupán és a Krampusz Kupán ismét a legjobb kapusnak találtatott.

Négy éven át a Rákóczi Kupa válogatottjának hálóőrzője volt, így a csapat kétszeres ezüst- és aranyérmes helyezésével, kiérdemelte a kupa Örökös bajnoka címet.

Kitartó, kimagasló teljesítménye példaértékű.

dobrenteidavid17Dávid tanulmányaiban folyamatos fejlődést mutatott. Szorgalmának köszönhetően a négy év során jó, illetve kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Ez a kitartás jellemzi sportolói tevékenységét is.

Már az első tanévben a Dózsa Kupa legjobb játékosának választották. Majd tizedik és tizenkettedik évfolyamon a Szilády Kupa All Star csapatának tagja lett.

A 2015-16-os tanév kiemelkedően sikerült mind tanulás, mind sport szempontjából Dávidnak. Háromszor választották legjobb játékosnak, az Eckerle Szaki Kupán, a Vári Kupán és a Krampusz Kupán. A Rákóczi kupán közönség díjas lett.

Harmadik éve erősítette a Rákóczi kupa válogatottját, velük kétszeres ezüstérmes lett, és az idei évben kupagyőzelemhez segítette a csapatot.

Küzdőképessége, megfeszített munkája és szorgalma követendő.